Egy súlyos lelki traumát követően éreztem késztetését annak, hogy a spiritualitás felé forduljak, a nehézségek okát keresve.
Ekkor figyeltem fel olyan jelzésekre, melyek nem mindennapinak tűntek számomra.
Sokáig gondolkodtam rajta mit tegyek, és arra a döntésre jutottam, hogy többet foglalkozom a spiritualitással. Sokáig csak könyveket olvastam miközben rájöttem, hogy véletlenek nincsenek az életünkben. Számos kudarc rádöbbentett, hogy minden történésnek megvan az oka, csak az adott pillanatban racionális gondolkodással nem érthetőek meg.
Hiszem, hogy minden kiemelkedő siker alapja a kudarc. A lelki szenvedések által jut a lélek a magasabb tudatosság állapotába.
Belső indíttatás valamint a velem történt dolgok hatására felkerestem tanítómat, aki megerősítette a bennem rejlő képességeket és tudásával hozzájárult a képzésemhez.
Kiemelten érdekel a kineziológia, az energiával történő gyógyítás, a továbbiakban szeretném magam képezni ez irányba is. Örülök, hogy segíthetek az embereknek, és olyan dologgal foglalkozhatok mely igazán érdekel és közel áll hozzám. Ezúton köszönöm barátaimnak akik mellettem álltak és ez irányba inspiráltak, valamint tanítómnak és a sorsnak, hogy ebben segítettek engem.
2008 júniusában megnyílt spirituális szalonomban szeretettel várok mindenkit aki bízik abban, hogy segítségemmel sikeresebbé, harmonikusabbá válhat élete.
Szolgáltatásaim kizárólag Tolna megyében érhetők el.